Vigyázat, a most következő bejegyzés nem fog tartalmazni semmilyen időrendiséget, logikát, vagy racionalitást. Csupán az elmúlt 10 nap flashbackjeit.

Először is. Van egy saját szobám. Egy saját lakásban. nézzétek.

Oké, még rendetlen, meg elég kopár, de csak tegnap költöztünk. Ez még nem a végleges, mert a végleges helyen (ahol január végéig lakni fogunk) egyelőre még mások élnek, csak 3 hét múlva cuccolhatunk át. az még menőbb, mint ez, mert abban van nagy erkély, meg nagy konyha, meg nappali, meg klíma is - amit elvileg nem támogatok, mert rossz a környezetnek, meg az egészségnek, de könyörgöm, 35 fokban aludni/létezni nagyon brutál, szóval gyakorlatilag hálát adok a sorsnak hogy 3 hét múlva élvezhetem a romboló hatását.

Huh, de dörög ez ég. Kicsit félelmetes. Egyedül vagyok és rákattantam egy sorozatra, the Killing a neve, mindenkinek ajánlom, mert izgalmas, színvonalas, meg minden, csak ez a gyilkososdi nem annyira segíti, hogy az ember zenben létezzen egy tök üres lakásban. Amit pedig nem ajánlok: tetovált lány, amerikai verzió. Tegnap este gyrost hazahozva (ami akkora volt, hogy embert lehetett volna ölni vele, először fordult elő, hogy nem bírtam megenni) moziestét rendeztünk, és valamiért a tetovált lányt raktuk be, de annyira, de annyira unalmas volt, mint maga a könyv. másfél óránál feladtuk a nézését)

Miért vagyok egyedül? Jogos kérdés. A sztori szokás szerint hosszabb, és bonyolultabb, mint egy brazil szappanopera, de röviden összefoglalva: Ada legjobb barátnője Didi. Didi is Thessalonikiben él, csak másik helyen dolgozik. Didi jóban lett egy görög lánnyal, aki jóban van Adával is -Mariával. Na, 3 lány, mint öri barik, elég robbanékony képlet. Valamikor 2 hete el is jött a kölcsönösen sértődöttek vagyunk állapot. Ami annyira nem zavarna, de tegnaptól Ada, Didi és én együtt élünk. Az első közös esténk pedig annyira békésen és lazán zajlott, hogy úgy döntöttem, nem megyek ma velük együtt Chalkidikire. Hogy még 20 eurót is fizessek azért, hogy velük legyek, nem-nem. Menjenek el csak ketten, beszélgessenek, rendezzék le a dolgaikat. Különben bajos lesz még hét hónapig együtt lakni. Szóval ez a magyarázata önként vállalt remeteségemnek. Ami nem rossz egyáltalán, sőt. Csak egy gond van vele. Az éhség. Mert fene se gondolta volna, hogy vasárnap ételt találni Thessalonikiban kábé egy mission impossible szintű valami.

Bolyongtam a városban egy órát, aminek az lett a következménye, hogy felfedeztem egy rakat ősi falat, meg templomot, meg a környéket, és végül sikerült hazatérnem egy croisanttal és egy adag csokis keksszel. Igazából még vehettem volna gyrost is egy-két helyen, de mindenhol rossz arcú úriemberek ültek. És kicsit frusztráló, hogy ahogy elhaladsz a bolt előtt, a beszélgetés megáll, és minden egyes férfi úgy bámul rád, mintha egy sétáló kardszárnyú delfin lennél. Na ez a jelenség annyira nem motivált arra, hogy bemenjek közéjük, és angolul szerencsétlenkedve rendeljek, aka a fejemre írjam, hogy "tömött pénztárcájú amerikai vagyok". Amúgy komolyan. Mért hiszi minden nemzet, hogy bárki, aki angolul beszél, az amcsi. Miért?

Erről jut eszembe a hét legjobb estéje, csütörtök. Az volt a gyakornokok utolsó estéje, mert másnap elutaztak a táborba, ahol angolt fognak oktatni. Aminek örültem, mert ez azt jelentette, hogy 1. végre bulizunk, 2. a nagyon cuki amerikai meleg srác, akivel meg kellett osztanom a régi helyemen lévő szobámat végre elmegy (mert bármennyi is cuki volt, na, a magánszféra fontos)

Szóval hajókáztunk a tengeren. Kötelező rendelni, legolcsóbb: 3 deci sör - 4 euró. Aztán elmentünk egy bárba - kötelező rendelni, 3 deci sör - 6 euró. /Amúgy itt jegyezném meg, hogy a magyar vendéglátók tanulhatnának abból, hogy bárhová mész, az italod mellé annyi ingyen vizet kapsz, amennyit akarsz, plusz általában valami rágcsát is, ha pedig többen vagytok, biztos kaptok valami ajándékot - mi például a hajón 2 kör felest kaptunk ajándékba./ 

Vicces volt a bárban, mert annyira fullosan tele volt, hogy csak a felső szinten tudtak nekünk egy talpalatnyi helyet adni. Ahol ültek az emberek (Lent meg álltak). Na mi arrébb toltuk a székeket, és elkezdtünk táncolni. És ekkor jött el a vicces rész, mert egy idő után az egész felső szint táncolt. 

Meg utána az is vicces volt, hogy rájöttem, hogy evégül elfelejtettem felírni, hol lakunk pontosan, a lány, meg nem vette fel a telfonját, és így nem akartam taxizni, mert nem tudom, nem olyan jó benyomás beülni hajnali háromkor egy taxiba, és angolul kérni, hogy vigyen valahova, amit körülbelül tudsz. Szóval inkább gyalogoltunk egy teljes órát a busz útvonalán, mert azt tudtam fejből. kicsit bosszantott, hogy még ekkor is olyan meleg volt, hogy totál leizzadva értünk haza.

Hmm. mik voltak még. Ó, tudom, voltunk tervezni is, Chalkidikin. Egy isten háta mögötti eldugott házikóban. Ami

nekem bejött, mert olyan volt, mint a nagymamám kis faluja, Kertéssziget. Csak melegebb volt. MEg 20 perc gyaloglásra ott volt az Égei tenger.

Az út a tengerhez. 20 per séta nem sok. 20 perc séta 40 fokban. na ez annyira nem esik jól.

Itt már majdnem ott vagyunk. És végül.

A TENGER.

Tiszta és meleg, és mivel hétfő délután volt a szezon elején, viszonylag üres is.

Sajna túl sok kép nem készült, mert inkább fürödtem. 

Oké, kezd Ilíászi hosszúságúra nyúlni ez a bejegyzés, szóval a többi történést csak felsorolásszerűen:

• a gyros, buhazza, suflaki triumvirátus mellé a tiro pita (feta sajttal töltött valami) nevezetű péksütemény is csatlakozott, az istenem, hogy lehet valami ennyire jó dolog közé
• az ukrán gyakornokok annyira nem szerették Magyarországot. Mondtam nekik, hogy voltam már Ungváron és fintorogva kijavítottak, hogy az nem Ungvár, hanem ..... (ukrán neve). 
• rendeztünk ilyen Global village-et, ahol mindenkinek prezentálnia kellett az országát. Ada prezentálta a töltött káposztát, mint tipikus román ételt. A következő prezentáció az enyém volt, és ebben is benne volt a töltött káposzta, mint tipikus magyar étel (még előző este raktam össze, akkor se vehettem volna ki, ha akartam volna). Asszem itt kerültünk a legközelebb egy olyan beszélgetéshez, amit én nem akarok, hogy megtörténjen, mert nem hiszem, hogy vezetne bárhová is. hihetetlen milyen széthúzó, romboló ereje van a mai napig ennek a 90 éve hozott döntésnek. 
• menjünk, Palikám! - a mondat, amire legkevésbé számítanál Görögországban. de nem, mert az isten háta mögötti helyen, ahol terveztünk, lakik az egyik lány nagymamája, aki jó 30 évet lehúzott Magyarországon dadusként. És szombaton jött a rokonság látogatóba. Érdekes volt, amikor a nagymama a Kádár rendszerről merengett, hogy az volt az aranykor, és bár olyan lenne Görögországon is, meg a mai Magyarországon is. Nem, nem érdekes, kicsit szürreális volt.
• képzeljetek el egy lakást, ahol lakik egy család (2 szülő, egy gyerek) majd megérkezik egy magyar lány, aztán az egyik szobába kerül egy meleg amerikai srác, a kanapét pedig egy szerb srác foglalja. 3 napon keresztül a reggeli készülődés = soha véget nem érő várakozás a fürdőszobára
• time of so proud of myself: Megtörtént a csoda, leszólított egy görög. Férfi. És nem azért, mert malakia voltam (idióta, hülye) és a járda közepére festett bicikliúton sétáltam. Nem, ez el akart vinni kávézni. Vagy a tengerpartra. vagy meccset nézni. vagy beszélgetni. de sajnos nem tudtam fejből a telefonszámom, facebookom meg nincsen, az emailem meg nem működik, szóval....
• dicsekvés nu.2: mondtam az amerikai srácnak, hogy szeretnék egy angolszász országba költözni, hogy fejlesszem az angolom. mire mondta, hogy szerinte már így is tök jól tudok, szóval csak azért nem kell. tanulság, már egy hónap külföldön élés is rohamosan javítja a nyelvi kifejezőkészségedet
• nlmet-görög focimeccs. az érzelmi sík egy olyan szintjére terelve, ahol a 3. gól után már nagyon sajnáltam kis görög pajtikat.
• végül, de nem utolsó sorban random képek a tervezőről:

Grillezés eredménye:

Utána pedig jöhetett egy igazi klasszikus: vodka-görögdinnye:

Láthatjátok, az élet rendesen zajlott Thessalonikiben az elmúlt héten.