Miért esne nehezükre a görögöknek ha csak egyszer az életben valamit normálisan csinálnának?

Miért kell az életet megbonyolítani, hogy egy mobil telefon feltöltést se lehet elintézni ha nem beszéled ezt a gyönyörű nyelvet??????

Miért van az, hogy amikor nem adod fel attól, hogy a megvett kártyán csak görögül beszélnek, elkezdesz neten keresni és megvan a végeredmény, már majdnem boldog lennél, amikor ezt írják:

"After purchasing a card, call 1314 from your mobile phone (free of charge) or call 697 100 1314 from a landline and, in accordance with the instructions printed on the back of your card, dial the 16-digit code printed on the card."

Aszerint? Szerinted ha meg tudnám csinálni a feltöltést aszerint, akkor feljönnék a netre elolvasgatni a kis leírásotokat?

Tényleg, görög logika miért nem létezel?

Ma elmentem a Carrefourba bevásárolni. Ez a helyi Tescó, ami méretileg a magyar Tescó hipermarket fele/negyede, de itt ez a legnagyobb valami amit találni fogsz.

És képzeljétek először, amióta kint vagyok élő magyar beszédet hallottam. Kivétel persze Didit. De komolyan az ember nyugisan tolja a bevásárlókocsiját miközben azon filózik hogy a 21 centes, 45 grammos vagy a 40 centes 70 grammos croissant éri e meg jobban, és egyszer csak ilyet hall: husiiiiiiiiii, a póóók emberes, vagy a mickey egeres pólót vegyüük meeeg? (dörmögés, dörmögés dörmögés) de husiiiiiiii, hol voltak a csokik? még azt is vennünk kell! válasz: na szia, mentem. 

És ekkor egy kopasz úriember elmegy melletted. Elég kidolgozott, "husit" nem így képzeltem volna el. Miután mrs husi rájön, hogy husi otthagyta kétségbeesetten kirohan a folyosóra és ekkor látom, hogy igen egy 20 centi magas platformcipős, miniszoknya, neonfelső hölgy a kissé idegesítő hang tulajdonosa. Kissé ijedten nézedt rám, amit nem tudom azért volt e, mert elvesztette a husiját, vagy mert ekkor én már erősen vigyorogtam. UTólag jutott eszembe, hogy igazán megmondhattam volna neki hol vannak a csokik.

És az első után mi az utolsó?

Na az utolsó alkalom, hogy útlevél nélkül mentem el bevásárolni. Néha felindulásomban arról szoktam elmélkedni, hogy miért is tartozik a földteke ezen pontja Nyugat Európához, és bevallom ezután az eset után is ilyen politikailag nem annyira korrekt, szép, stb gondolatok merültek fel bennem.

Történt ugyanis hogy bankkártyával szerettem volna fizetni. képzeljétek el: az elmaradott, szegény, munkába lovakkal járó és olvasni alig tudó Kelet Európában bemész a TEscóba, odanyújtod a bankkártyád, és fél perc múlva távozol. Na itt a szituáció a következő: megkérdezed lehet e bankkártyával fizetni. mondják, hogy persze. megnyugodsz. Aztán elkérik a bankkártyád. és a pénztárosnő elsétál vele a pénztársor másik végébe. Na már most ezután két lehetőség van: őrizetlenül hagyod a 16 eurónyi bevásárolt cuccod, vagy őrizetlenül hagyod a bankkártyád. Úgy döntöttem, hogy az előbbi verziónak van kevesebb hozadék káros járuléka, szóval utánasétáltam a pénztárosnőnek. Ami jó volt, mert éppen arra a részre értem oda, amikor közölték, hogy passport. give you passport. ok, valamiért nem útlevéllel járok vásárolni.(illetve eddig nem azzal jártam) Mea maxima culpa meg minden. Mondtam nekik, hogy vagy bankkártya, vagy itt hagyok mindent, mert nincs készpénzem. nem tudom mennyire volt érthető, de végül odaadtam nekik az ISIC kártyámat, és azt elfogadták. (Amúgy ezt bárkinek megcsinálják 5 perc alatt 2000 pénzért, és ha gondolkodtok rajta, hogy megcsináljátok e, nos nekem ez az eset volt az első alakalom, hogy bármiféle hasznom volt belőle).

De ezután még nem volt vége, mert ugye pin kód kell. szóval be kellet másznom a vevőszolgálati pultba, ott beütnöm a pinkódom. A végén biztos ami biztos alapon még alá is írtam a blokkot. Mert miért ne.

A legszebb a többi vevő arca volt, amikor végül a pénztárosnővel együtt visszamentünk. Ő azért, hogy pergő nyelven elmagyarázza a következő vevőnel,. hogy idióta külföldinek furcsa szokásaik vannak, én meg azért, hogy megnyugodjak, nem hiányzik semmi, megérte a hossza tortúra ezért a harci zsákmányért.

Szóval. Van egy kis problémája az ember lányának, ha Thesszalonikiben él. mindenki, aki Kárpátok bérce övezte kis hazában ragadt azt kérdezgeti tőle: milyen barna vagy???

Na mármost. Barnulni a naptól lehet. Itt a városban ezt elég egyszerűen ki lehet kerülni. Klímás helyiségek és közöttük árnyékos összekötő utcák (ahol gyakrabban járok már fejből tudom mikor süt oda a nap - ergó kikerülöm). Szóval itt nem leszel barnább. Ahol barnább leszel az a tengerpart. ahova nagyon könnyen lejuthatsz, mert a Fehér toronytól minden nap indulnak buszok nem Chalkidikire, de már majdnem oda 10 euróért. Ami nem sok, tényleg nem. Ha van kereseted. Na ha önkéntesként élsz egy nagyon drága országban, akkor nem áll fenn annak a veszélye, hogy legyen pénzed. Szóval le sem merem írni hányszor fürödtem eddig az Égei tengerben 2 hónapos ittlétem során. 

De. most elárulok a nagy titkot. A görögök kényelmesek. És nagyon nem kelet-európaik. Szerencsére mi ez utóbbiak vagyunk, és így sikerült felfedeznünk egy nagy titkot. A rendes helyi buszok elmennek egészen a kis falvakig Thesszaloniki körül. A 30 kilóméterre levő kis falvakig is.  Amik a tenger partján vannak. 

amikor megkérdeztük az egyetemista, fiatal görögöket, igaz e ez, mondták, hogy ja persze, csak ők nem szeretik, mert ezeken a helyeken nincs beach bar (=5 euróért egy frappé és napernyő, fekvőhely egy napra) meg ugye csak 30 kilóméterre van a várostól és a tenger nem olyan tiszta, mint Chalkidikin.

Mire nekünk valami ilyesmi volt a válaszunk: tengerpart 1 Euróból és eddig nem mondtátok nekünk?!

Tahát felkerekedtünk. Nagyon nem tudtuk merre kell menni, a lényeg az volt hogy el kell menni az IKEÁig (fél óra busszal a lakhelyünktől) és onnan felülni valamelyik buszra, valahol leszállni, lehetőleg minél távolabb a várostól =közelebb a végállomáshoz, és aztán lesétálni a tengerpartra.

Na még egy rendszert kicselező adalék. Engem meglehetősen bosszant, hogy általában 40 centet fizetek egy 10 perces utazásért ami a lakhelyem és az egyetem között van, ezért szoktam rá mostanában a sétálásra. De van egy olyan opció, hogy ha átszállsz, akkor csak 50 centet fizetsz összesen. És mi úgy döntöttünk ezt választjuk. És megérte, mert így majdnem 3 órát buszozhattunk a pénzünkért. 3 órát. 3 órát!!!!

Na de hogyan. Tudnotok kell, hogy az IKEAig minden rendben volt. Találtunk egy buszt, amin a Paralia felirat volt, sőt még valamilyen isteni jelként egy napernyős 40es úriember is volt rajta. Tökéletes gondoltuk, és amint begördült a busz felültünk rá. Nem volt klíma, ami egyáltalán nem zavaró délután 3kor 40fokban egy full napsütésben álló járműben. sebaj, gondoltuk, 5 perc múlva indulunk. A történethez hozzátartozik még az is, hogy a busz legesleghátulján ültünk, hogy mind a hárman elférjünk egymás mellett íígy első kézből láttam meg az első jelet ami nem tetszett. A tervezett indulás után 5 perccel a buszvezetőnk kis létrát fogva felmászott a busz tetejére.  20 perc múlva már másik 2 buszvezető is ott állt, és valamit nagyon beszélgettek. még 20 perc múlva nekem nagyon úgy tűnt, hogy megvonják a vállukat, és végeznek. Na ez annyira nem tetszett, de az az irányú megkönnyebbülésem, hogy az ablakon át hirtelen jött be levegő felülírta a vállvonogatás miatta rossz érzésem. És mivel 45 perc késésben voltunk, úgy hasítottunk, hogy mehettünk volna egyenesen a Hungaroringre. Plusz még valamire rádöbbentünk. Thessaloniki körül van véve mindenféle töpörtyű kis hegyi falvakkal(ahova először bemegy a busz és csak azután veszi az irányt a tengerpart felé). Ami elég hullámvasutazás szerűvé teszi a buszuatat.. Esetünkben egy hangos hullámvasút, mert a motorunk úgy bőgött, mint a Batmobil rosszabb napjaiban. És aztán bekövetkezett az elkerülhetetlen.

Épp elhagytuk azt a falut, városkát, nem tudom, ahol mindösszesen egy utca, 2 kávézó, 1 taverna, benzinkút és egy kandallóárus(?!) volt, és igyekeztünk felfelé a hegyen a következő faluba, amikor na, kitaláljátok? Lefulladtunk.  És álltunk ott vagy egy fél órát várva, hogy hűlljön a motor, mi meg végleg megfőjünk a saját izzadságunkban. És gondoltam mielőtt ez bekövetkezne, és végleg elnyelne a műanyag szék, dokumentálom ezt az eseményt. így született a következő kép. Művészi beállítás a görög pusztáról.

Aztán elindultunk. És kanyarogtunk is vagy még fél óráig. Egészen addig, amíg  le nem álltunk. Megint.  De ezúttal véglegesen. Legalábbis erre következtettünk abból, hogy a buszvezető mond valamit, aztán mindenki leszáll és elkezd gyalogolni a forró kietlen szűk forgalmas úton a falu felé. De nem baj, mert 10 perc gyaloglás után találtunk egy tengerpartot. Ami nem olyan volt, mint Chalkidiki, mert szűkebb volt a hely, gyorsan mélyült, a falunak a csónakkikötője volt 10 méterre tőlünk, nem voltak szerb turisták, de néhány helyi görög család volt ott, sőt még egy taverna is. Tehát nem voltunk elvágva a civilizációtól. És volt víz meg homok. Jó volt. Életemben először napoztam is. Hmm. furcsa volt.

Mivel aznap este bulizni mentünk, ezért úgy gondoltuk fél nyolckor hazaindulunk, feltételezzük, hogy a busz nem robban le megint, várakozásokkal együtt 2 óra alatt otthon leszünk, 10-től éjfélig elkészülünk, 1re ott vagyunk. Na ki is gyalogoltunk a buszmegállóhoz. Ami egy tábla az út szélén. Tök jó volt, még egy zöldséges is volt a mellette, vettünk uborkát, meg friss görögdinnyét, boldogak voltunk, minden, és aztán vártunk. Itt egy kép róla.

Amikor már fél órája vártunk, akkor odaküldtük a zöldségeshez Didit, mivel ő már szeptember óta itt él, meg még egy görög kurzuson is volt, hogy ugyan kérdezze már meg a legszebb görögségével, hogy jár e itt a busz. Mire a válasz az volt, hogy persze. Mikor? 10 kor jön a következő. ekkor volt 8 óra. a-a. nem jó, nagyon nem jó. Szóval következett a stoppolás rész. ami nem igazán működött. szóval mmiután 15 percet álltunk ott feltartott hüvelykujjal a zöldséges férje elkezdte kipakolni a zöldségeket a hátsó ülésről majd mondott valami olyasmit, hogy "ela". ami azt  jelentette, hogy elvisz minket addig, ahol több busz jár. ami nagy segítség volt, mert vagy 20 percet vitt kocsival, gyalog azon az úton, sötétedve annyira nem szívesen mentünk volna végig. Amúgy ez az út hangulatos volt nagyon. A kocsi olyan igazi lepukkant, vidéki sárdagasztó jármű volt, a fickó mivel nem volt az a beszédes fajta, felcsavarta a hangerőt a rádión ami tradicionális görög zenét játszott, az út kanyargott, a nap meg nagyon narancssárgán bukott alá az Égei tengerbe.

Aztán a faluban elértünk egy buszt, hazajöttünk, kávét ittunk, a buli képeket meg mindenki megnézheti facebookon ha van hozzá indíttatása. Mondjuk elég unalmasak, állunk és mosolygunk. De hajrá velük!

Szóval ahogy ígértem íme néhány szemelvény a péntek délutáni kockázatos kalandomból :)

Az iroda, ahol minden nap dolgozunk. Kicsit pici, kicsit "egzotikus" színösszeállításokkal operál, de most már tiszta és a mienk ;)

Az iroda nem magában az egyetemi épületben van, hanem a földszinten nyílik a szabadba. A tökéletes zöld pázsit a napi 4 órás locsolás eredménye, ami jó dolog, mert ha már nagyon elviselhetetlen a meleg, csak kiállsz az iroda elé, és hűsölsz. Ez a kép a balra nézel ki az irodából, könyvtár/menza felé vezető út.

Ez pedig jobbra/végén egyetembe nyíló (lelakatolt ajtó). Az emberkék épp a vizsgaeredményüket nézik meg. Vicces, hogy kiborultak az amerikaik attól, hogy itt mindenkinek az eredményét név szerint kirakják a folyosóra. Meg az is valami görög sajátosság, hogy a májusi vizsgád eredményéért július végén zarándokolhatsz be. És tegyük hozzá, hogy itt nem olyan távolságokra laknak az egyetemről az emberek, mint otthon.

Az egyetemet elhagyva... Elég szép ez a tér. De azért ne járkálj itt sötétedés után. mostanában jöttem rá, hogy azért tévelyeg itt általában olyan sok "junkie" mert jobbra fel 100 méterrel található a drogklinika.

Ez már közel a Kamarához, ami a város közlekedési csomópontja. az épület pedig a Rotonda. Ami egy templom, meg minaret is van mellette, és elég menőn néz ki, mostanában mindig tele van turistával. Meg állítólag valami nagyon fontos freskók vannak a belsejében. Kár, hogy az 1978-as földrengés óta nem látogatható. De elég hangulatos, mert a tér teljes külső húrján kávézók veszik körül.

Amik közül a legérdekesebb és legnemgörögösebb az I heart nevezetű kávézó. Ami olyan hely, ami még Budapesten is menőnek számítana. A kedvencem benne, hogy a mosdóknál van egy nagy tábla és egy adag kréta - a várakozók nem unatkoznak, hanem elküldik az üzeneteiket a nagyvilágba. Ha eljöttök Thessalonikibe, elolvashatjátok az enyémet ;)  http://www.iheartthessaloniki.com/

És térjünk át a Filippiou utcába, ahol a hazafele zajló utam nagy része történik. Sajnos itt nagyon sok volt a bolt előtt kint ülő nép, tehát csak keveset tudtam kattintani. A lényeg az, hogy Thessaloniki számomra biztos hogy az "ablakok városa"ként fog megmaradni.

A következő képen pedig a város főterének a legfelső széle látható. Úgy képzeljétek el, hogy az Arisztotelész tér a tengerpartnál kezdőik, és egy teljesen keleties beütésű nagyon pezsgő, hangulatos központ egészen a főutcáig az Egnatiáig, onnantól kezdve pedig egy park játszótérrel, kutyasétáltatóval, meg mindennel ami kell. És ennek a szélén halad el a Filippou utca. Jobbra pedig van egy elég batár nagy ősi piac, ami nem látszik a képen, mert igazából mindig konstatálom, hogy illene már megnéznem, mert a sok izzadó turista mindig azt fényképezgeti, de hát az az igazság, hogy a romok környékén nincsenek fák. Szóval valahogy mindig holnapra halasztom a fényképkészítést ott.

Szeretem Thessalonikiben, hogy olyan, mint minden nagyváros, ahol nem fokozatosan változnak a kerületek, hanem simán elképzelhető, hogy a szállodás fényképezős puccos rész mellett egy utcával a putri van. például a következő kép egy átmeneti utcát szemléltet. mellesleg ki akarom póbálni ezt a mama kajáldát.

És ezzel a képpel zárnám a hazafele tartó sétámról szóló beszámoló képsorozatot. Remélem élveztétek ;)

Most nem ezt kéne írnom. Most éppen úton kéne lennem a buszmegállóba, ahol a kb 8 perc múlva felvenne a busz ami a tengerpart fele röpítene, hogy röpke egy óra múlva már ott is legyek. 

De ha az ember lakótársa még a zuhany alatt áll - amit egyébként már művel vagy 38 perce, akkor nincs más választás, valamivel el kell ütni a felszabadult időt. 

Szóval tegnap délután úgy döntöttem, megörökítem a hazafele utamat. Amit egy laza fél órás sétának képzeljetek el, a főúttal párhuzamos, árnyékos kis utcán, ami a Filippio névre hallgat.

Csakhogy semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik.

Mert úgy látszik, hogy a magasság + fényképezkedés olyan kombó, amit az itteniek még nem láttak. Komolyan. nagyon furcsa volt. mármint még az átlagosnál is furcsább. mert azt már megszokta, hogy ha elhaladok egy étterem/kávézó/bármi egyéb előtt, akkor a beszélgetés megszakad, és szégyen nélkül bámulnak az ott ülő népek. szóval a világnézetembe már beépítettem, hogy ez egy természetes reakció, stb, stb... De azt, hogy az utca elején megállok kattintani egy képet egy házról, és az emberek elkezdenek mutogatni, meg feltűnően rám nézve beszélni. Huh. Na ez kicsit keverte a biztosítékot.

Szóval csak akkor fényképeztem, amikor semmi görög ember jellegű élőlény nem tartózkodott a közelemben. ami eléggé nehéz volt, tekintve, hogy ezen a kis utcán (megszámoltam) 27 kávézó van addig amíg hazaérek. egy fél órás  út során. És ez nem valami Ráday utca szerű dolog, nem ez egy teljesen normális lakónegyed. Na mindegy, visszatérve magamra totál átéltem azt a helyzetet, amikor Leo Dicaprió baseball sapkát fejébe húzva mogorván menekül a paparazzik elől. Leszámítva a baseball sapkát. Meg a tényt, hogy én aztán nem a magánrepülőgépemre szálltam fel. de amúgy teljesen ugyanaz.

Nah, a buszunk 5 perce elment, de Ada kijött a zuhany alól, szóval kikapcsolom a gépet, ne én legyek a hibás azért, mert lekéstük.

A guerilla fényképészet eredménye valamikor este tájékában fog feltöltődni...